Minden évben elhangzik karácsony táján a Mennyből az angyal kezdetű ének. Nem hiszem, hogy lenne olyan gyermek és felnőtt, aki ne tudna egy szakaszt ebből és ne énekelné szívesen azt. Énekeljük otthon, az óvodában vagy az iskolában, a templomban, s akár jó kedvünkben az utcán is, ha beleshetünk egy-egy hajlék ablakán, ahol fények villóznak sejtelmesen. Az ének sorai eszünkbe juttatják gyermekkorunk karácsonyait és a kisgyermekeinkkel átélt ünnepeinket is – s az emlékek szárnyán bevillannak azon képek, ahol epekedve vártuk az angyalt, s ahol mi magunk váltunk angyallá. Hogy melyik volt szebb és jobb, azt talán eldönteni sem lehet.
A karácsonyi történetben kulcsszerepe van az angyalnak. Vegyes érzelmeket vált ki jelenléte: hol meglepetést, hol ijedtséget, hol félelmet. Ezért van az, hogy amikor megjelenik, rendszerint azt mondja: ne féljetek! Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lk 2,10-12)
Az angyal Isten hírnöke. Az Ő üzenetét viszi, továbbítja, juttatja el az egyszerű emberekhez. Bizonyára nem véletlen, hogy karácsonyeste nálunk az angyal jár, és nem Kisjézuska hozza az ajándékot, mint ahogy azt tőlünk nyugatabbra szokás. Hatalmas üzenete van ennek: olyan szerepbe lépünk, ami felemel, Isten közelivé varázsol. Ezért szépül meg minden ajándékozó arca, ezért olyan jó érzés adni – időnként sokkal jobb, mint kapni.
Idén, a megváltozott világban ismét hangzik az üzenet: Ne féljetek! Ne féljetek, mert Istennek gondja van ránk. Ne féljetek, mert Isten szeret minket! Ne féljetek, mert idén is eljön az ideje annak, hogy megszülessen a gyermek: tárd ki a szíved és fogadd be őt! Ne féljetek, bízzatok! Ne féljetek, szeressetek!
Áldott Ünnepet!
Újvárosi Katalin unitárius lelkésznő
