A székelyderzsi rovásírásos tégla

A székely rovásírás

A magyar kultúra múltjának egyik legvitatottabb pontja az, hogy volt-e honfoglaló eleinknek saját írása. Évről évre bizonyosabbá válik, hogy eleink írástudó népként érkeztek a Kárpát-medencébe. A rovásírás legfőbb elemeit a magyarság a honfoglalás előtt, a keleti szállásterületeken sajátította el. A betűalakokat nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a betűket rótták, hogy a sor jobbról balra haladt, hogy a magánhangzókat csak ritkán írták ki, s leginkább akkor ha azok hosszú magánhangzókat jelöltek.

Eredete

A magyar rovásírás vagy székely-magyar rovásírás az alfabetikus elvekre épülő írásrendszerek egyike, amelyet a magyarok használtak a középkor folyamán, mintegy 600 és 1850 között. A feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába és kőbe karcolva lehet megtalálni.

A székely-magyar rovásírás a magyar rovásírás másik ága. A székely-magyar rovásírás a XVI. századra komoly virágzásnak indult, s különösen Erdélyben, a székelyek körében általánosan használt volt. Az elnevezése a középkorban szittya/szkíta-írás volt, s csak a legutóbbi időkben nevezték el székely-magyar rovásírásnak. Olyan mértékben elfogadott volt, hogy Székelyföldön a 18. században iskolákban is tanították. A 19. században elkezdődött a rovásírás tudatos kutatása, ami lényegében kizárólag a székely-magyar rovásírásra összpontosult. A székely-magyar rovásírás iránya többségében jobbról-balra haladt, de a legrégebbi időktől kezdve vannak emlékek, amelyekben az írás balról-jobbra irányú.

Szent István megkoronázása és a Magyar Királyság létrejötte (1000) magával hozta a nyugati kultúra rohamos terjedését, és a latin ábécét is. Minthogy azonban az utóbbi csupán egy szűk réteg osztályrésze volt, a rovásírás még évszázadokig fennmaradt vidéken, a köznép körében. Első említése történeti munkákban Kézai Simontól származik, krónikája tudniillik megemlékezik arról, hogy a székelyek és a blakok közös írást használtak.

A teljes ábécé első lejegyzése 1483-ból származik – ez a nikolsburgi ábécé. Nevét onnét kapta, hogy a ma Mikulovnak nevezett Nikolsburgban őrizték. A XX. században egy árverés során az Országos Széchenyi Könyvtár a dokumentumot megvásárolta. Az ábécé 46 betűt, köztük számos ligatúrát sorol fel.

A nikolsburgi (ma: Mikulov, Csehország) ábécé
A nikolsburgi (ma: Mikulov, Csehország) ábécé

Működése

A rovásírás alfabetikus elveken jelöli a hangokat: minden hanghoz egy betűt rendel. A sor a legtöbb esetben jobbról balra halad, de ritkán lehet látni balról jobbra haladó emlékeket is.[8] Az utóbbi esetben az írásjegyek függőlegesen tükrözendők. Kis- és nagybetűk közötti különbségtétel nincs, noha néha a tulajdonnevek kezdőbetűjét szokás volt kicsit nagyobbnak írni.
Különleges tulajdonsága, hogy a rovásbetűk összeróhatók, különösen az egyenes vonalakból állók, ligatúrák képezhetők belőlük. A ligatúrák mint orvosi kifejezés lekötést, erek elkötését, a nyomdászatban pedig az ikerbetűket jelöli. Ligatúrák csak és kizárólag az ősmagyar rovásírásra jellemzőek, egy fejlettebb megjelenési formát jelentenek. Sok kutató igyekszik az ősmagyar rovásírást a türk írásból levezetni. Az avarok bányászai és kovácsai átvehették tőlünk a jelkészlet néhány elemét, ezeket azonban erősen lerontották és ligatúrák alakítására sem voltak képesek. A ligatúrák kialakulása minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy nehéz volt fába, egyéb anyagokba véséses, karcolásos technikával írni ezért ídőspórolás végett összerótták, esetleg helysporolás végett alakult ki. Elméletileg végtelen számú írásjegyből is létre lehet hozni efféle összeróvást. Leggyakrabban ez a sűrűn használt szótagoknál történt meg, mint például az alább látható “le”-nél:

rovasiras_ligatura

A székelyderzsi rovásírásos tégla

A templom 1929-ben végzett javítási munkálatok során a kinti, bejárat melletti befalazott ablak kibontásakor) került elő egy rovásírást tartalmazó tégla.
A rovásírásos téglát a bafalazáshoz használták és feltehetően e célra is égették. Amennyiben az ablak befalazásához nem frissen égetett, hanem régi, bontott téglát használtak, akkor a felirat jóval korábbi is lehet. Mivel a jeleket a friss, még kiégetetlen téglába karcolták, az égetés dátuma a felirat keletkezési idejével is azonos. Keletkezési ideje egyelőre bizonytalan.
Szakirodalmi ismertetések 1274 – 1431 közötti időszakra teszik a keletkezését, kiemelve, hogy téglába égetett technika-ként Közép-Európa legrégibb rovásírás emléke.
Nem csak keletkezése, hanem olvasata is vitatott. A fordítási változatok közul a legelfogadottabb: Miklós Derzsi apa-pap.

Más olvasata a feliratnak

felirat
(Csallány Dezső rekonstrukciója)

A friss agyagba először bekarcolták a rovás jeleit, s azután kiégették. A jelek alatt évszám látható: 1431 – korabeli arab számokkal.
Az erős ligatúrák és kopott jelek miatt többféle megfejtés született. Németh Gyula szerint “Miklós derzsi pap” és “Miklós zsidó pap“, valamint “Miklós Derzs apapap” változatok.
Csallány Dezső sikeres kiigazítások után a következő megfejtést tette közzé: “Miklós KÁNToR PAPaTYA“.
Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy a székelyderzsi téglakarcolat rovásírásunknak egyik legszebb epigráfiai emléke. Az egybevonások nagyon szellemesek és több rovásos nyelvemlékünkkel is azonos logikájúak, így elsősorban a székely rovásnaptárral és a csíkszentmártoni felirattal.
A megfejtés utáni rovásírással felírva (az eredeti ligatúrákat aláhúzva):

felirat kiegeszitve

Skip to content